A kurátor is ember, meg a kortárs képzőművész is. És hát, a kortárs műélvező is az. Kérdés, hogy ezekben a szerepekben ki hogyan érzi magát? Mit kezd vele? Hogyan viszonyul hozzá? Beleáll 100%-osan, minden önreflexió nélkül, vagy képes látni szerepének viszonylagosságait, törékenységét, múlékonyságát, felcserélhetőségét is? Itt most bizonyára sok kortárs képzőművész van, akik kortársaik művei szemlélése közben egyben kiállítás látogatók. Ugyanolyanok, mint én. Kibicek. Megfigyelők. Kívülállók. Ki az, aki képes hordozni ezt a kettősséget? Ki az, aki, mint a nemlétező macska, amelyik kint is, bent is tud egeret fogni egyszerre, művész szerepén belül és azon kívül is képes pozíciót foglalni? Aki tud nevetni önmagán? Kevés ilyet látok, és nem csak most. Az idei Friss a hétköznapok apró rezdüléseire, meghitt mikrokozmoszok csendjeire figyel. Miért? Van más? Van pofába vágós belemenős művészi attitűd is, amelyik nem tűri, hogy én a néző innen a belém rakott nyugtalanság nélkül távozhassak?
...
Kedves hétköznapi műélvezők, kedves hétköznapi kurátorok és hétköznapi művészek! Nem hétköznapi erőt és bátorságot kívánok a hétköznapok elviseléséhez. A történelem nagy léptékeit még csak elviseli valahogy az ember, de a mai nap túléléséhez bizony, pokoli kemény hit, meggyőződöttség, és erő kell. Kérdések nélküli bizonyosság a hivatásban, amit jóleső látni, hogy sokakban jelen van itt. Éljenek hát a hétköznapok. Éljen az élet! És éljen a művészet!
2010. szeptember 24.
... (a teljes szöveg itt olvasható)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése