MKE festődiploma 1.

Sűrű volt a szerdai napunk. A délelőttöt a Képzőn töltöttük a végzős festők első csoportjának a védésén. Végignéztük a kifüggesztett képeket, készítettünk néhány fotót és belehallgattunk a diákok előadásaiban, amelyben vallottak a festészethez fűződő viszonyukról és a diplomamunkájuk motívumairól. A védések egymást követték időben és térben, úgyhogy a tömegek (hallgatók, végzősök, bizottság, rokonok, barátok, tanárok, művészek) különféle útvonalakat jártak be a termekben, mi meg tartottunk velük hűségesen. A fekete noteszbe feljegyeztünk néhány nevet, de nem kerestük fel ott helyben a delikvenseket, éppen elég nekik a vizsgadrukk, nemhogy két alkalmatlankodó kurátor, még ha rokonszenvesek is alapvetően.

Az első diplomavédésen összesen 15 fiatal alkotó mutatta be a műveit: Bardon Barnabás, Béres Pálma, Corbisier Kim, Gazdik Péter, Gyalog Eszter, Hámori Anett Irén, Kadza Viktor, Kalmár Dorottya, Keresztes Zsófia, Kupeczik Ágnes, Lapos László, László Melinda, Páger László, Pál Viktória, Várhelyi Csilla. Az előző évekhez képest feltűnő volt a kiállítás szellőssége, kevesebb munka került a falakra és emiatt talán átláthatóbb is volt a felhozatal. Szintén meglepő volt a joviális vizsgabizottság kekeckedésektől mentes hangulata. Egyetlen mosolyogtató momentumként könyvelhető el, hogy olykor a diplomázó egészen egyszerűen nem értette meg Hajdu István (Balkon főszerkesztője, műkritikus) precízen felépített és körmönfont kérdéseit. Nota bene majd megfogják!

A frisskurátorok napja azonban nem fejeződött be a véget nem érő diplomavédéssel. Délután a Tűzraktér felé vettük utunkat, ahol Menyhárt Menyus Tamást és Rizmayer Pétert kerestük fel. Különleges hely ez a Tűzraktér, romkocsma, műteremház, összművészeti műhely tűzzsonglőrökkel, kortárs táncosokkal, színészekkel, képzőművészekkel, ahol a zegzugos, kamaszosan slampos folyosók szabadságvágyat, kreativitást árasztanak. Az alkotókról beszéljenek a lenti linkek, de a youtube-on is érdemes még böngészni. Más: A műteremlátogatások rákényszerítettek bennünket, hogy konstruktívan és valóban önreflexíven elgondolkozzunk a KOGART és a Friss kiállítások helyzetéről és betöltött szerepéről a hazai művészet színpompás porondján. Munkánk során többször találkoztunk azzal az érdekes jelenséggel, hogy a művészek eleve valami hagyományosnak tartott műfajú műveket szánnak nekünk, illetve ha éppen nem festenek, vagy szobrot faragnak, hanem történetesen videóval foglalkoznak, az az aggodalmuk, hogy mi, mint két KOGART-kurátor a csendélet és a portré spektrumán mozgunk és tőlük is valamilyen „hagyományos” munkát várunk. Ha beszélhetünk KOGART-auráról, már pedig úgy tűnik beszélhetünk, akkor a következő hívószavak mentén nyer jelentést a köztudatban, mint konvenció, procc, konzervatizmus. Pedig, ha megnézzük a kiállításokat, olyan alkotókat is találunk, akikre ezek a címkék a legtávolabbról sem érvényesek, pl. Kondor, Csernus, Gulácsy, Oppenheim, illetve maga a Friss hét éve során mindig is helyet adott a kísérleti műfajoknak, installációnak, videónak, horribile dictu performansznak.

Ajánlott linkek:
http://www.prae.hu/prae/news.php?aid=6740
http://kultura.hu/main.php?folderID=948&ctag=articlelist&iid=1&articleID=299582
http://www.lektoratus.hu/palyazatok/publicfalu/hugyecsek/oneletrajzrizmayer.pdf
http://www.youtube.com/watch?v=c_NyAbItpc4&feature=related